Pilinszky János mondta egyszer, hogy „utállak titeket, pszi-vel kezdődő foglalkozásúakat, mert azt tanítjátok, hogy minden problémának van megoldása. Emiatt az emberek úgy gondolják, hogy csak ők olyan hülyék, hogy nem tudják megoldani az összetört, összezavarodott, tönkrement kapcsolataikat. Mert ti úgy gondolkoztok, hogy az életben problémák vannak, és megoldásokra van szükség. Én viszont úgy gondolkozom, hogy az életben tragédiák vannak, és irgalomra van szükség.”
Pszichológus hallgató koromban olvastam ezt Popper Péter egyik könyvében és sokáig haragudtam Pilinszkyre ezért a kijelentéséért. Személyes sértésnek vettem, hogy egy ilyen nagyszerű ember ezt mondja a szakmámról, ez a véleménye a munkámról, rólam. Igyekeztem nem foglalkozni vele, a tudatalattimba süllyeszteni és tanultam tovább, aztán dolgoztam nagy lelkesedéssel és teljes odaadással, hittel, hogy amit csinálok az jó, segítek az embereknek, gyógyítom a lelkeket. De a sikerek, pozitív visszajelzések, elégedett kliensek ellenére, ezek a mondatok időről-időre előjöttek és ott motoszkáltak a fejemben. Aztán jött egy anyuka, aki tragikus hirtelenséggel elveszítette gyermekét, egy nő, aki évekig ápolta halálos betegségben szenvedő férjét, egy másik nő, akinek súlyosan fogyatékos gyermekei vannak. És egyik reggel úgy ébredtem, hogy Pilinszkynek igaza van. De még mennyire, hogy igaza van!
Ugyanis nincs minden helyzetnek megoldása. Vannak olyan tragédiák, fájdalmak, halálos sebek az életben, melyeket legfeljebb csak elviselni, túlélni lehet, megoldani nem.
Egy ember életében történhetnek olyan katasztrófák, tragédiák, melyekre egy pszi-vel kezdődő foglalkozású ember sem tud megoldást találni. Sohasem fog elmúlni egy szülő fájdalma, amelyet az elvesztett gyermeke miatt érez. Bármennyire is kegyetlen dolognak tűnik, de mindig ott lesz a mi lett volna, ha egészségesen születik kérdés annak az anyának a fejében, akinek súlyosan fogyatékos gyermeke van. És a további gyötrő mi lett volna ha kérdések, melyeknek semmi értelmük sincs. Mert nem úgy lett, megváltoztatni a múltat pedig nem lehet.
Egy nagyon nehéz és fájdalmas élethelyzetben, a pszichológus sem tud ugyan megoldást adni, de segíteni tud abban, hogy el lehessen viselni, ki lehessen bírni, lehessen tovább élni egy olyan élethelyzetben is, amikor nincs boldogság, kegyelmi állapot, de még egy fikarcnyi életkedv sincs. A pszichológus szerepe ilyenkor az, hogy megtartsa a személyt, osztozzon bánatában, hogy az irracionális gondolatokat valamiféle mederben tartsa, legalább ne egyedül kelljen szenvedni, mert Pilinszkynek ha tetszik, ha nem, sajnos igaza volt, nincs mindenre megoldás, emiatt pedig nem kell azt gondolnunk, hogy hülyék vagy betegek vagyunk, mert nem tudjuk megoldani az összezavarodott, tönkrement élethelyzeteinket. Egyszerűen vannak olyan helyzetek, amelyeket legfeljebb elvisel az ember. Jól, rosszul, tönkremegy bele, vagy valahogy megőrzi önmaga épségét – de megoldás nincs.
Stein Erzsébet
