Pszichológushoz járni ciki!
Minek, nem vagyok én elmebeteg vagy őrült!
A pszichológus hülyéknek való!
Van egy nagyon szép barátnőm, aki mindig veszettül csinos ruhákban jár, magassarkúban tipeg, tökéletes sminkkel és lakkozott körmökkel. Egy nyári délután eljött hozzám a szokásos bombanő szerelésében és egy finoman szőtt, nagy karimájú, elegáns szalmakalapban. Megkérdeztem tőle, hogy ide figyelj, nem zavar, hogy mindenki megbámul az utcán? Azt felelte, hogy én érezzem magam szarul azért, mert jól nézek ki?
Egy másik, negyvenes szingli barátnőm sírva hívott fel egyik vasárnap reggel, hogy lekurvázta a kolléganője, mert a szombat esti munkahelyi csapatépítő buliban, szinte az összes nős férfikollégája körülötte pörgött, udvarolgattak és szexuális ajánlatokat tettek neki. A barátnőm jól érezte magát, természetesen tetszett neki, hogy tetszik a férfiaknak, amíg a kolléganője rá nem szólt, hogy most már ezt hagyja abba, ne kurválkodjon tovább, hiszen ezek nős férfiak. Rettenetesen elszégyellte magát, aludni sem tudott. Megkérdeztem tőle, hogy te egyedül vagy, vagy van most valakid? Nincs senkim-felelte. Akkor szerintem érezzék magukat rosszul és szégyelljék magukat azok a férfiak, akiknek a feleségeik otthon őrzik a gyerekeik álmát, amíg ők szingli csajok ágyikójába próbálják bekönyörögni magukat. A rendkívül erkölcsös kolléganőd pedig nézze le inkább azokat a férfiakat, férjeket és ne téged.
Mielőtt bármi miatt szégyenkeznénk tehát, érdemes megvizsgálni a dolgokat több nézőpontból is.
Például sokan eljutnak az önismeretben addig, hogy felismerik, vannak az életükben folyton megismétlődő negatív életesemények. Mondjuk a párválasztásban, ösztönösen az anyjukhoz, apjukhoz hasonlót választanak, aki aztán hosszabb távon nem felel meg nekik. Vagy mindig szemét pasit választanak, mert úgy érzik, hogy csak az ilyenek dobogtatják meg a szívüket. Vagy a munkahelyeiken már évek óta rosszul érzik magukat, de képtelenek feljebb lépni vagy más munka után nézni, mert nem éreznek elég erőt és bátorságot a változtatáshoz. Ezekből a körökből igen-igen nehéz kiszállni pusztán azzal, hogy panaszkodunk valakinek, időről-időre elmeséljük a barátainknak, hogy ez meg ez történt velünk.
Szerintem egy idő után az a ciki, hogy még mindig ugyanabban a cipőben járunk, nem pedig az, hogy segítséget kérünk ahhoz, hogy elinduljunk egy másik úton, mert felismertük, hogy az előző csak körbe-körbe jár, és nem vezet sehova.
Szégyellje magát az, aki negyven, ötven évesen is a saját elcseszett életéért a szüleit okolja! Lehet persze egy életen át vádaskodni, követelni, másokat okolni a boldogtalanságunkért, de érdemesebb feltenni magunkban a kérdést, hogy mi az én részem abban, hogy a számomra fontos emberekkel nem tudok hosszabb távon meghitt kapcsolatot kialakítani, a számomra fontos élethelyzetekben nem tudok határozott, jó döntéseket hozni.
Hiszem azt, hogy minden ember értékes és képes a növekedésre, de ehhez igenis tenni kell. Lehet, hogy néhány alkalom is elegendő egy pszichológusnál ahhoz, hogy beinduljon egy pozitív változás, de lehet az is, hogy egy picivel több idő kell ahhoz, hogy rátaláljunk a helyes útra.
Annyi bizonyos, hogy amíg ép testben épp, hogy élsz, szégyen ide vagy oda, nem árt tenni valamit és még az is kiderülhet, hogy pszichológushoz járni jobb, mint hinnéd!
Stein Erzsébet pszichológus
